Nyomjátok még egy kicsit, amíg lehet – de úgy, hogy érezzem is, mert ez eddig elég gyengusz

Vannak harcosok, akik már nem a Fiat 500-ra hajtanak, ők már egy személyes lábcsókra gyúrnak Orbánnál.

Vannak harcosok, akik már nem a Fiat 500-ra hajtanak, ők már egy személyes lábcsókra gyúrnak Orbánnál.
Volt, aki röviden, tömören csak annyit írt: „kicsit óvodás stílus ez, amit most tol”. Az ellenzéki fórumon azonban a nem nyomdaképes jelzők is záporoztak.
Harsogják ám minden irányból: békére és szeretetre lenne szükség, a gonosz miniszterelnök meg csak harcol.
Az egykori országgyűlési képviselőtől sorra vesznek búcsút a politikusok, volt munkatársak.
„Varga János, bár hivatásos katonaként nem szolgált, élete és tevékenysége maradandó példája a magyar szabadságért vívott küzdelemnek” – írta közleményében a Honvédelmi Minisztérium.
„A különleges művelet során egyetlen rendfenntartó sem sérült meg” – olvasható a közleményben.
A társadalmi tőke legalább olyan hasznos, mint a pénzügyi tőke, de ahhoz nők is kellenek.
A régészek, minthogy a leletre novemberben, Rúfusz napján bukkantak, ezt a nevet adták a vélhetően a 7. század első felében élt harcosnak.
Kijev jelenleg nem engedélyezi a kettős állampolgárságot.